Az Országgyűlés 2012. március 26-án nyilvánította a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává június 29-ét, Péter-Pál napját, amely a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, a parasztság ünnepe.
A II. világháború után az ország egyik fő feladata a parasztság sorsának rendezése volt. Az 1945-ös földosztást követően a nagybirtokok megszűntek, a földtulajdon felső határát 200 holdban állapították meg. Derecskén a földhöz juttatottak 3 hold földön kezdhették meg a gazdálkodást. A földreformot ugyanakkor nem követte agrárreform, így a paraszti birtokok zömének termelése csak az önellátásra volt elég. Ezt követően a mezőgazdaságban jelentkező problémákért a kommunista párt azt a vagyonosabb paraszti réteget tette felelőssé, akiket orosz jövevényszóval kuláknak neveztek. Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára 1948. augusztus 20-án kecskeméti beszédében hirdette meg a „kuláküldözést” mint a szocializmus építésének, a mezőgazdaság kollektivizálásának fontos eszközét. A párt minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát, és a gazdákat földjeik elhagyására kényszerítse. Kuláknak az minősült, akinek 25 hold vagy annál több szántója, 5 hold vagy annál több szőlője volt, továbbá a cséplőgép-tulajdonosok és a malmot üzemeltetők. A kulákokat különösen súlyosan sújtotta a beszolgáltatás, az adó feletti magas teher, amely anyagilag teljesen ellehetetlenítette a középparaszti réteget. Sok kulákká minősített személyt a lakásából melléképületbe költöztettek ki, a házába pedig betelepedtek a helyi pártfunkcionáriusok. A kulákok megbélyegzése mindennapos volt, igazolványukban a nevük előtt ott virított a nagy piros K betű, még iskolás gyermekeik neve mellett is ott szerepelt az osztálynaplóban.
A kulákokat a „dolgozó nép” ellenségének kiáltották ki, és megindult a módosabb parasztok módszeres üldözése. Büntetést kaptak nagyon sok mindenért. Elég volt néhány hernyó a gyümölcsfán vagy a járda nem volt elseperve, már jött is a pénzbírság a tanácstól. Az ellenőrök járták a határt, és ha gazos volt a föld, akkor büntettek. Ezekért 200 forint pénzbüntetést, vagy két hét elzárást kaptak, amit a Járásíróság cellájában ültek le. Nagy bűn volt, aki október 20-ig nem vetette el a búzát, ha a tarlót nem szántotta le, nem ugarolt, ha tavasszal a tengerit nem jól kapálta meg ő szerintük. Ha a gyapot nem érett be, vagy keveset termett. A rendőrök járták az utcákat és ellenőrizték az osztályidegen (kulák) embereket. Akinél nem találtak semmit azt megverték vagy börtönbe zárták. Ha valaki nem tudta teljesíteni a beadást az nagy vétséget követett el és börtön lett a vége, egy évet is kaphatott a közellátás veszélyeztetésért. Mindenre volt ok, hogy megverjék, megbüntessék. Nem volt ritka a gumibotos ütés is. Akinek nem tetszett a személye azt legalább kéthetente felhívatták a rendőrségre.
1951-ben egy 19 holdas gazdát ítéltek el négyhavi börtönre a beadás nem teljesítése miatt, 1952 nyarán pedig tizennyolc kulákot, mert a rájuk kiszabott pénzbüntetések behajthatatlanok voltak, 1953 májusában pedig újabb négyet ítéltek el. Sok derecskei gazda volt fogdába zárva. (forrás:Szendrey István-Nyakas Miklós:Derecske története)
A Fogda
A királyi igazságügyi minisztérium 1871. július 10-i rendelete írta elő, hogy a járásbíróságok székhelyein járásbírósági fogházakat is létre kellett hozni, ez alól kivételt képeztek törvényszéki székhelyek mellett működő járásbíróságok, ahol a fogvatartottakat a királyi törvényszéki fogházakban kellett elhelyezni. A bírósági fogházak a törvényszékek vagy a járásbíróságok által börtönbüntetésre ítéltek, illetve az előzetes letartóztatásba kerülők, valamint a vizsgálati eljárás alatt lévők befogadására szolgáltak.
1872 és 1890 között 274 királyi járásbírósági fogház működött Magyarországon, a XIX. század végére ez a szám 313-ra emelkedett. A Trianon utáni Magyarország 113 járásbírósági fogházzal rendelkezett. A járásbírósági fogházak száma folyamatosan változott. Ez ugyanúgy vonatkozott a II. világháborút közvetlenül megelőző egy-két évre, a háborús évekre, illetve az 1945 utáni úgynevezett koalíciós időszakra is. A járásbírósági fogházak befogadóképessége nem volt jelentős általában 15–20 fő elhelyezésére nyílt lehetőség egy-egy fogházban.
1948. július 1-jével megszüntették járásbírósági fogházak egy jelentős részét. Ezzel megkezdődött az a hosszú, húsz évig tartó folyamat, amely a járási börtönök teljes megszüntetéséhez vezetett. Egy 1959-es, a járási börtönök megszüntetésével kapcsolatos javaslat a következőképpen fogalmazott: „A járási börtönök száma a felszabadulás óta folyamatosan csökkent. A 128 járásból 1945-ben 93-ban, 1957-ben már csak 58 járásban volt járási börtön.”
A Derecskei járásbírósági fogház működését a II. világháború után megszüntették. Ennek pontos időpontjáról nincs adat. A Derecskei járásbírósági börtön 1951. január 1-én történő újbóli létrehozásáról az igazságügy-miniszter rendelkezett. (Igazságügyi Közlöny, 1950. 12. szám.) Itt legalább 3-6 embernek kellett helyet biztosítani.
A rendelkezésre álló szakirodalom, alapján a járásbírósági fogházak / járási börtönök elnevezésének változásai, a Derecske területén működött járási büntetés végrehajtó intézet névváltozásai:
Derecskei királyi járásbírósági fogház
Derecskei járásbírósági fogház
Derecskei járásbírósági börtön
Derecskei járási börtön
Megszűnt 1954-ben.
A járásbíróságok mellett működő járási börtönök működése a magyar börtönügy történetének fontos, ugyanakkor kellően nem feltárt részét képezi.
(Forrás: Börtönügyi Szemle 2015/3. Estók József: Az országos, regionális és járási büntetés végrehajtó intézetek elnevezésének változásai, különös tekintettel a járási börtönökre)
Derecskén a Járásbíróság épületénél volt a fogda. Ide zárták be a kulákokat. A régi bírósági és a fogda épületét (Köztársaság u.67.) 2006-ban lebontották. Ma a Penny Market Áruház van a helyén.
Beszolgáltatás, kuláküldözés
Az 1950-es években családom tagjai ebben a korban éltek és hatással volt rájuk ez a korszak. Apám családja is kuláknak minősült. Nagyon sokan átélték ezt az időszakot, és sokáig nem szívesen beszéltek erről a rendszerről. Édesapámmal, Kiss Áronnal beszélgetek az akkori időszakról, a kuláküldözésről, a beszolgáltatásról. Miért szenvedtek igazságtalanul, miért tűrték mindazt, amit a hatalom rájuk erőszakolt?
Milyen volt az akkori időszak?
A Rákosi-diktatúrában kezdődött meg a beszolgáltatási rendszer. Minden év elején kiírták, hogy mit kell beadni az embereknek: búzát, kukoricát, bort, tejet, tojást, élő állatot, baromfit, hízót és marhahúst. Mindenre kiterjedt a begyűjtés. Mindennek meg volt a maga gyűjtőhelye, a tejet például a tejcsarnokokba kellett vinni. A követelést nagyon komolyan vették, a behajtásra külön felállított csoport volt. Szerencsére az igavonó állatokat nem vitték el. A termelés érdekében a tehenek megmaradtak, így tej mindenkinek volt, de ebből is volt beadás. Be kellett adni az összes tyúkot, százszámra szedték be a tojást is. Jött a begyűjtésvezető két-három emberrel és szó nélkül mentek bele a hombárba (gabonatároló) vagy a padlásra, és amit találtak vittek. A begyűjtésnél tevékenykedők csak annyit mondtak, hogy minden élelmiszerre szükség van, mert a fővárosban éheznek. Rejtegetni nem lehetett, hiszen akit rajta kaptak megbüntették. Az öregek már meg voltak félemlítve, bizonyos ügyekért már kaptak egy-két pofont vagy botütést. Az osztályidegennek számító kulákoknak mindenből többet kellett beadni, mint a kisparasztoknak. Aranykoronánként ki volt számítva, hogy miből mennyit kell beadni, és ahogy emelkedett az aranykorona értéke, úgy emelkedett a szorzókulcs is.
Mi alapján kerültek a kuláklistára az emberek?
Ekkortájt 52 kulák család volt Derecskén. A kuláklista 350 aranykorona (földminősítési értékszám) felett kezdődött, de ez később mindig lejjebb és lejjebb ment. A parasztság felső rétegét még jobban üldözte a rendszer, mivel a tehetősebbeknek pótbeadás is volt. Az állam mindenre rátette a kezét. Akik nagyobb házba laktak oda szó nélkül egy egész családot beköltöztettek. Szólni vagy ellenállni nem lehetett. Azonnal el kellett hagyni a házat. Apámat is a családdal együtt évente legalább kétszer kipakoltatták. Ha szerencsénk volt nem jött lakó és lassan vissza lehetett költözni
1951 nyarán a kulákok ki voltak vetve éjjel a cséplőgéphez.
A cséplés minél gyorsabb elvégzése miatt kellett a munkaerő. A családtagok a nők is ki voltak vetve a cséplőgéphez. Fizetségként a kulákok is megkapták a százalékot búzában. A búza cséplésénél ott volt az ellenőr a párttól. Korda Károlyné tanácselnök éjjel sokszor kiment létszám ellenőrzésre, aki nem volt kint azt még akkor éjszaka felvitték a rendőrségre. A búzát egyenesen a begyűjtő helyre a „Morgó” magtárba kellett vinni. A beadott búza értékének jó, ha a tíz százalékát fizették ki. A kukoricát a Nagyállomással szemben lévő ideiglenesen felállított góréba kellett leadni. A gazdák tengeri szedéskor egymást érő lőcsös szekereikkel hordták. Hiába nem fizettek a terményért az adót kivetették, a megtermelt növény árának többszörösét.
Az ötvenes években büntetést kaptak nagyon sok mindenért. Mi volt a büntetés?
Pénzbírság volt a büntetés. Ha nem tudtunk fizetni, akkor jöttek, és elvittek mindent, ami érték volt a házban. A beszolgáltatásnál olyan beszolgáltatási mennyiségeket róttak ki, amiket képtelenség volt teljesíteni. Például kimondták, hogy mennyi tyúkot, tojást kell bevinni. Igaz, hogy volt tanyánk, de ezt akkor is képtelenség volt teljesíteni. Ilyenkor másoktól kellett megvenni, hogy be tudjuk adni.
Mit tettek annak érdekében, hogy a kötelező beadást tudják teljesíteni?
Amit tudtunk azt beadtuk. Ha nem teljesítettük, akkor börtönbe csuktak minket. Az apám is többször volt a fogdába. Mi a földből és a jószágból éltünk, nem volt havi fizetés. Kellett a jószágnak a takarmány, hogy ne pusztuljanak el, de ez a beadás rovására ment. A tanyán titokban a tengeri táblába egy ideiglenes karámban neveltük a disznókat.
Mikor lehetett disznót vágni?
Ha valaki disznót vágott, azt be kellett jelenteni, engedélyt kellett kérni, de megszabták, hogy hány kiló zsírt kell beszolgáltatni. Sokszor nem maradt annyi zsír, hogy a lesütött húst el tudják rakni, mert akkor ez volt a tartósítás. Mi soha nem kaptunk engedélyt a disznóvágáshoz. Akinek valami tartozása volt az nem kapta meg az engedélyt. Kint a tanyán, messze voltak egymástól a házak. Éjszaka a kukoricásba vágtuk le a disznót. El kellett dugni a disznóhúst, még a nyomát is a disznóvágásnak.
A család életét nehezítette, hogy 1952 februárjában a katonaság helyett közel 3 évig terjedő munkaszolgálatot utaltak ki.
A munkaszolgálat keretében az ötvenes évek első felében azok szolgáltak le több mint két évet, akik az akkori rendszer szemében megbízhatatlanok voltak. „A kulák és egyéb ellenséges elemek a hadseregen belül alapkiképzést kapjanak, de fegyveres kiképzést nem.”így szólt a rendelet.Ilyenekből bőven akadt az akkori Magyarországon. Építettünk gyárakat, laktanyákat, minisztériumi épületet. Dolgoztam Diósgyőrben a nagykohónál és Edelényben a bányában. A gazdaságban apám egyedül maradt az összes munkára, amit nagyon nehezen bírt. Rákényszerült, hogy harmadába kiadja a búzát és a tengerit.
Mikor vették el a földet?
Jött a tsz-esítés, jöttek az agitátorok, hogy ajánljuk fel a földet. Amit az embernek az ősei összegyűjtögettek, arra egyszer csak azt mondod, hogy nem kell? Ezt senki nem akarta. Az 1960-as években volt a teljes tsz-esítés. 1960 végére bedőlt a derecskei parasztság.
Elvették a földeket, a jószágokat, a felszerelést. Akkor nagyon kevés traktor volt, kellettek az igavonó állatok. Mit tudtam csinálni? Nem volt más választásom, elmentem dolgoznia a téeszbe. Az volt a baj a tsz-ben, hogy olyan vezetőket bíztak meg, akiknek szaktudásuk nem, csak párttagságuk volt.
1953 júniusában, Nagy Imre miniszterelnökségével együtt hivatalosan eltörölték ugyan a kuláklistákat, ugyanakkor Rákosi kijelentette: a kulák kulák marad lista nélkül is. Amikor 1955-ben Rákosi újra megerősítette pozícióit a párton belül, a kuláküldözés is ismét nagyobb méreteket öltve folytatódott. Az 1956-os forradalommal jelentős változás következett be, a kötelező beszolgáltatás intézményét a Begyűjtési Minisztériummal együtt megszüntették.
P. Kiss Piroska