Derecske város rövid története

Derecske város a Berettyó-Kálló közén fekszik, északi határánál végződik a Nyírség. A Sárrét peremén álló települést a 19. század végéig mocsaras, nádas területek vették körül. A középkorban kialakult városrészek ezért kiemelkedő halmokra épültek. Településünk bel- és külterületén előkerült régészeti leletek (a neolitikumból, rézkorból és a népvándorlás korából; szarmata, gepida, avar) tanúsága szerint évezredek óta lakott hely volt. Derecske nevének eredete mind a mai napig vitatott. Egyesek szerint szláv eredetű, ami arra utal, hogy a honfoglalást megelőzően szláv népesség élt itt. Mások szerint a név földrajzi adottságokra utal, és jelentését halom, domb névvel azonosítják. 

A várost először a nagyváradi püspökség 1291/94-es tizedjegyzéke említi. Mivel ekkor már jelentős tizedfizető helyként jelenik meg, eredete valószínűleg a 12. század második felére vezethető vissza. A 13. század végén a királyi várbirtokot jelentő debreceni uradalom részeként magánföldesúri tulajdonba került. 1325-ben Károly Róbert oklevelet állított ki Derecskén. Városunk határában a középkor folyamán még apró falvak sokasága (Inkefalva, Pelőke, Füzestelek, Szentlőrinc, Szentmiklós) helyezkedett el, amelyek vagy a tatárjárás eredményeként pusztultak el, vagy lakosságuk idővel elhagyta őket. 

Derecskei határban az Inkénél

A 14-16. század folyamán olyan országosan is ismert nagybirtokos családok uralták, mint a Dósák, Hunyadiak, Szapolyaiak. A kibontakozó mezővárosi fejlődés eredményeképpen az 1552-es adóösszeírás adatai alapján már Bihar megye negyedik legnagyobb települése volt, amely 189 portával rendelkezett, ami alapján valószínűsíthető, hogy lakossága kb. 1000 és 2000 fő között lehetett. 1543-ban jelentős országos esemény színhelye volt, itt tartották azt az erdélyi részországgyűlést, melyen Fráter György is részt vett. A részországgyűlésnek kiemelkedő szerepe volt az erdélyi állam kialakulásának folyamatában. Városunk az ország három részre szakadását követően a Partium jellegzetes mezővárosaként a 17. század közepéig az erdélyi fejedelmek uralma alatt állt.

1566-ban a katolikus templomot az akkori birtokos, enyingi Török János parancsára elfoglalták és a református gyülekezetnek adták. Ezzel az eseménnyel vált Derecske jellegzetes református településsé. Lakosságának kilencven százaléka ma is református.

1631-ben az un. harmadik hajdúfelkelést követően, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem Erdélyi András hajdúkapitányt 1000 hajdújával és családtagjaikkal együtt letelepítette és Derecskének hajdúvárosi kiváltságot adományozott. A fejedelem ezzel hálálta meg a hajdúknak fejedelmi trónra kerülését. Derecske így annak kb. két tucat bihari hajdúvárosból álló közösségnek lett a tagja, amely az elkövetkezendő évtizedek folyamán az egymást követő erdélyi fejedelmek legmegbízhatóbb katonai erejének bizonyult.

Az 1660-as Szejdi-járás idején a várost a törökök felégették. Majd miután ugyanebben az évben a török elfoglalta a térség központjának számító Váradot, három évtizedre a Hódoltság részévé vált. A török időszak emlékét őrzi a Sátordombhoz kapcsolódó legenda és az un. Pogányváros elnevezés is. 

Sátordomb

Várad visszafoglalását és a török kiűzését követően az udvar megvonta a hajdúvárosi kiváltságokat, és 1702-ben zálogbirtokként, majd 1745-től örökjogon az Esterházy családnak adta. A lakosság másfél évszázadon át hiába pereskedett a hajdúkiváltságok visszaszerzéséért. Településünk a térségben betöltött központi szerepét jelzi, hogy az Esterházyak Derecskét tették meg alföldi uradalmuk központjává. Az Esterházyakhoz kapcsolódik a katolikus egyház újjászervezése 1742-ben. Az 1848-49-es szabadságharc idején kb. 600 fő teljesített nemzetőri szolgálatot, közülük közel kétszázan a megszerveződő honvédzászlóaljakban küzdötték végig a szabadságharcot. 

A 19. század második felében a jó mezőgazdasági adottságoknak és a kedvező forgalmi helyzetnek köszönhetően látványos parasztpolgárosodás bontakozott ki. Jelentőssé vált a kertgazdálkodás, zöldségtermesztés és az ehhez kapcsolódó piacozás. Mindezt elősegítette az 1894-ben megépült vasútvonal, amely mind Debrecen, mind Nagyvárad irányába gyors kapcsolatteremtést tett lehetővé. A nagyarányú népességnövekedéshez hozzájárult az iparosok és a kereskedők betelepülése. A 19. század folyamán életerős zsidó közösség is létrejött. Fellendült a népi iparművészet, különösen híressé vált a derecskei kisbunda, a szűcshímzés és a szűrrátét. A helyi társadalom különböző rétegei kiépítették a maguk közművelődési szervezeteit: Kaszinó, Polgári Olvasókör, Gazdakör, Polgári és Iparos Dalárda stb.

Derecskei női kisbunda 

Az első világháborút követő trianoni békeszerződés megtörte ezt az ígéretesnek induló gazdasági és kulturális fejlődést, hiszen Bihar vármegye nagy része a térség meghatározó regionális központja Nagyvárad, Romániához került. A Csonka Bihar vármegye városi települések nélkül maradt, és az egész terület az ország perifériájára szorult. A két világháború közötti időszak politikai és szellemi életét a keresztény- nemzeti kurzus uralta, de a derecskei gazdatársadalom már az 1930-as évek elejétől kezdve a Kisgazdapárt mögött sorakozott fel. Ez nemcsak a helyi gazdák erős összeszerveződő képességének köszönhető, hanem a településen rendkívül népszerű Bajcsy-Zsilinszky Endrének is, aki 1922-től 1926-ig volt a körzet országgyűlési képviselője, s a Derecskéhez fűződő politikai és személyes kapcsolatait a későbbiekben is fenntartotta. 

A második világháború harcai 1944 októberében értek ide. Az un. debreceni páncélos csata eseményeinek számos meghatározó epizódja településünk határában zajlott le. Súlyos harcok után a szovjet hadsereg csapatai végül is elfoglalták Derecskét, de a nagy veszteségek következtében az orosz hadtörténetírás ma is derecskei kudarcként emlegeti az itt történt eseményeket.

A koalíciós időszak néhány éve után, településünkre is négy évtizedre ránehezedett a pártállami diktatúra, amely a hagyományos szellemi-politikai elit lecserélése mellett, különösen a lakosság többségét alkotó birtokos paraszti társadalmat sodorta a megsemmisülés felé. Derecske a megyei közigazgatás 1950-es átszervezésének eredményeként létrejövő Hajdú-Bihar megye része lett, és egészen 1979-ig járási székhely volt. A járási székhely rangjának elvesztése az 1980-as évek folyamán stagnálást, pangást eredményezett. Derecske a rendszerváltást követően, 1991-ben kapta vissza városi rangját. 

A város lakossága mindig jelentős áldozatokat hozott az oktatás fejlesztésének érdekében. Már a 17. században működött a debreceni református kollégium partikulája. A 19. század folyamán a református, katolikus és zsidó hitfelekezet tartott fenn elemi iskolákat. A középfokú oktatást a 18. században a református kisgimnázium, majd ezt követően az 1862 és 1872 között fennálló gimnázium jelezte. Az Állami Polgári Fiú- és Leányiskola 1921-ben nyitotta meg kapuit. Jelenleg a településnek egy általános iskolája és egy középfokú intézménye van. 

Állami Polgári Fiú- és Leányiskola épülete

Derecske jellegzetesen kétbeltelkes település. Városunk egyik legrégibb lakóháza az 1824-ben készült katonaházas parasztház, ami jelenleg a tájház szerepét tölti be.  A városkép domináns eleme a klasszicizáló 1843 után épült református templom, amelyet kiépített főtér (egykori piactér) vesz körbe, aminek meghatározó épületei: az 1927-ben kibővített városháza, az 1930-ban épült általános iskola főépülete és a 19. században már létező emeletes iskola. Műemlék jellegű építmény a barokk római katolikus templom (1742) és a vele egy időben épült paplak. Figyelmet érdemelnek a főtéren álló emlékművek, közülük az 1994-ben felállított második világháború áldozatainak emlékére felavatott művészi alkotás. Az 1848-49-es szabadságharc emlékét az ötven évvel később, 1898-ban közadakozásból felállított emlékmű őrzi. Az első világháborúban elesetteknek az 1925-ben készített szobor állít emléket. A két templom közötti téren pedig Szent István király egész alakos szobra látható. A gimnázium előtti téren áll Lesenyei Márta szobrásznő alkotása, az orvosi rendelő falán pedig (az egykori zsinagóga) a holocaust derecskei áldozatainak emléktáblája látható. 

Farkasvölgyi Győző

Tájház – katonaház