Kisderecske Városrész a Kandia utcától, valamint a vele szemben lévő ingatlantól, és az ott kelet felé kanyarodó vasútvonaltól északra eső terület. Kandia, Vasút, Keleti utcák és Köztársaság út által határolt terület. Derecske központjától másfél kilométernyire, a vasútállomással szemben alakult ki az Újtelep, vagy, ahogy leginkább ismerjük Kisderecske. 1922-ben alapították, akkor három ház volt itt összesen, ma pedig körülbelül másfélszáz háza és több mint 500 lakosa van a településnek. Az 1920-as évek közepén a nagyállomás melletti üres területen családi házak kezdtek épülni. 1928 januárjára már házsorok sorakoztak egymás mellett, egy új lakótelep létesült. A mostoha környéket az ott lakók szelídítették meg. A község az ivóvíz biztosítására kutat fúratott és megkezdték az utak javítását is. A település résznek több neve is volt: Újtelep, Kisderecske, Kandia, Újderecske. A várostól kb. egy kilométerre fekvő telepet régen Barthafalvának is nevezték, mert Bartha Ferenc főjegyző alapította az első világháborút követő években. Forrás: Derecske története
A városrészben egy távolsági buszmegálló és a vasútállomás is itt található. Utcái: Vasút, Damjanich, Bem és a Keleti. A városközponttal kerékpárút köti össze. Kisderecske lakónépessége 6 %-a a teljes városénak. Kisderecskén a szennyvízcsatorna-hálózat 100%-ban kiépített. A városrész vezetékes ivóvízzel teljesen ellátott. 1962-ben az itt lakóknak még nem volt villany a lakásokban. 1963-ban befejeződött a községek és falvak villamosítása Hajdú-Bihar megyében. Az ország villamosítási programjának végrehajtásában jó eredményeket ért el a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat debreceni üzletigazgatósága is, azon keresztül, hogy végezte Hajdú-Bihar megye községeinek és falvainak, termelőszövetkezeteinek villamosítását. Az elektromos áram és közvilágítás teljes mértékben lefedi a Kisderecske városrészt, a gázhálózat és a járdák szintén kiépültek. Most is egy üzlete van.
Forrás: Derecske története
Derecske Város és Integrált Településfejlesztési Stratégiájának megalapozó vizsgálata 2015.