„Aki nem dolgozott, ne is egyék. Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Evés közben jön meg az étvágy. Nem eszik olyan forrón a kását!” Kevés az olyan emberi tevékenység, amelyre annyi szólás és közmondás vonatkozna, mint az étkezésre. A családok étkezésének megvolt a rendje. Az évszakok változása, illetve a földeken, mezőkön dolgozók étkezési szokásait a munka határozta meg. Egy parasztcsalád egész éves munkája, a teljes parasztgazdaság és a háztartás működése elsősorban azt a célt szolgálta, hogy biztosítsa a család élelmét.
Kiss Imre feleségével és gyerekeikkel
A Kiss családban az étkezésnek napi, heti és évszakonkénti, hétköznapi és ünnepi rendje volt. Étkezéskor az asztal körül általában csak a felnőttek ültek. A gazda ült a főhelyen. A feleség csak miután felrakta az ételt, akkor ült asztalhoz. Míg a gyerekek kisebbek voltak külön kisasztalnál ettek. A cselédek, bejárók a kisasztalnál a gyerekekkel étkeztek. Otthon bádogtányérba szedték az ételt. A 20. század elején vált általánossá a zománcozott edény, nemcsak tányér, hanem más konyhai eszközök is. Az étkezéshez kanalat és kést használtak. Kinn a mezőn munka közben nem volt tányér, de volt a tarisznyába kenyér, szalonna, hagyma. A szalonnát nyersen vagy sütve fogyasztották. Fanyársat (sütőt) használtak, amit bokrok, fiatal fák egyenes vesszőiből készítettek. A tűzgyújtáshoz száraz gallyat, venyigét, kórót használtak. (A tagosítás előtt (1911) a derecskei határban nagyon kevés volt a fa, így a szalonnasütéshez a fát is vinni kellett a mezőre.) Szalonnasütéskor mindig a földön ültek, a kenyeret töklevélre tették. Nagyobb munkák idején, aratáskor, csépléskor a feleség ebédet vitt a férjének a határba. Az asszonyok mindennap kivitték az ebédet a határba dolgozóknak, sokszor 6-8 kilométert gyalogolva. Abból ettek, amibe megfőtt az étel. Esztendőként 2-3 hízót is levágtak, így mindig volt füstült hús a levesbe. Birka is mindig volt. Nagyobb munkák idején, ezek közül is levágtak, egyet-egyet. Aratáskor mindig tyúkhúsleves és csirkepaprikás volt az ebéd.
Télen általában naponta kétszer ettek, jószágetetés után délelőtt 9-10 óra körül, délután 15-16 órakor, nyári munkaidőben pedig háromszor étkeztek, a 7-8 óra között elfogyasztott reggeli, a dél körül az ebéd és a nyári 8 órai vacsora.
Kéthetente három kenyeret és egy cipót sütött a feleség. A reggelire kenyérsütéskor lángos és cipó is sült, a kenyér mellé volt szalonna vagy kacsazsír, tej, ritkábban tejeskávé, de lehetett tejföl, túró is. Ha már a kenyér nem volt friss, ritkán bundáskenyeret sütöttek. Tej mindig volt reggel és este is. A napi háromszori étkezés reggelije is ugyanez volt. A a második étkezés főtt étel volt. Fontos volt a leves, még ma is tartja magát az a mondás, „hogy nem is ebéd az, ha leves nincs”. Utána frissen sült lepény vagy kalács. Az étel a téli napokon fűtött kemencében főtt és sült meg. A napi háromszori étkezés közül az ebéd volt a fő étkezés otthon és a tanyán is. Ha a tanyától távolabb dolgozott a gazda, délben a felesége feleresztette a kútgémet ezzel jelezte, hogy kész az ebéd. A kedd és a csütörtök tésztás nap volt, főtt vagy kelt sült tészta készült. Pénteken húsos étel, gyakran bableves főtt füstölt hússal. A húst disznótor után besózták, két hét után pedig megfüstölték, ezt tették a levesbe. Szombaton általában egytálétel készült, mint a paprikás krumpli, a sült kolbász vagy a füstölt oldalas. Vasárnap marhahúsból főtt a húsleves, majd a húst megsütötték és krumplit főztek hozzá. A vacsora az ebéd maradék vagy kenyér, szalonna.
Zománcozott, magas falú fém tányér, a két világháború között
Évszakok étrendje:
Télen a disznóölés, a disznó húsának feldolgozása nagyon fontos volt, hiszen az egész évi füstölt hús, a sózott szalonna a tartalékot biztosította. Mindig volt füstölt hús és kolbász, ami a levesek legfontosabbja. Téli levesek voltak a krumpli, szárazbab, borsó, lencse, sárgarépa és kenyérleves. Amíg volt füstölt disznóhús a levesbe addig mást nem tettek bele. A „könnyebb” levesek után valamilyen un. vastag ételt készítettek. Ilyen volt a kifőtt tészta, mint a nudli, gombóc, derelye, vagy sült tészta, mint a pogácsa, fánk, tésztasulyom (csillag alakú csöröge) vagy lekváros bukta.
Tavasszal jött a csirke hús, ami sokszor volt ebédre. Leves lehetett sóska, hagyma, kapor és cibere leves. „Öreg” étel is sokszor főtt a konyhába. Ezek között szerepelt a reszelt tésztából készült gombóta, puliszka, túrós-mákos-diós laska, kapros juhtúrós galuska.
Nyári ételek között sokszor volt zöldségleves, mint a tök, zöldbab, karalábé, káposzta, paradicsom. Kedvelt volt az alma és a meggy cibere leves is. Húsételek főleg csirke hús, paprikás csirke nokedlivel vagy krumplival. Nagyobb munkák végzésekor pedig birkapaprikás főtt.
Ősszel már volt hízott liba és kacsa, amit sülve-főve köleskásával fogyasztottak. Minden héten sütöttek kacsát, reggelire sokszor ettek kacsazsíros kenyeret. Dióverés után pedig diós kenyeret ettek. Ősszel kedvenc étel volt a sült tök és a kemencébe sült krumpli. Levesek közül kedvenc volt a csipkedett (csipetke) tésztaleves, amit sokszor megfőztek. Szüretkor pedig mindig birkapaprikás főtt.
A család mindig arra törekedett, hogy a körülmények és lehetőségek szerint minél változatosabb és ízletesebb ételeket tudjon az asztalra letenni. Mindig maguk termelték a zöldségeket, gyümölcsöket, nevelték az állatokat, ez adta egész évi táplálékukat.
P. Kiss Piroska