Volt idő, amikor az órásmesterség a legbonyolultabb műszerész foglalkozásnak számított, ma viszont eljárt az idő az órásmesterség felett. Egyre kevesebb órás van, lassan a múltba vész ez a foglalkozás, ez a mesterség.
A XVII. században az iparosok céhekbe tömörültek. Az óráscéhek a 18. és főleg a 19. században alakultak, az órások általában a lakatosokkal, az ötvösökkel vagy a puskamesterekkel közösen alkottak egy céhet. Magyarországon az órások főleg városokban működtek, feladatuk volt új órák készítése, és a régiek javítása, karbantartása. Az 1872-es ipartörvény a teljes iparszabadságot mondta ki és senkinek nem kellett szakképzettségét igazolnia. Természetesen a szakképzett órások sehogyan sem voltak megelégedve ezzel a rendelkezéssel, mert mindenki „belekontárkodott” a mesterségükbe. 1884-ben Széchenyi Pál gróf akkori földművelési, ipari és kereskedelmi miniszter, új ipartörvényt terjesztett az országgyűlés elé, nem tette kötelezővé az ipartestületek megalakulását. Az órásipar ezzel az ipartörvénnyel sem volt megelégedve, mert ez a törvény előírta ugyan a szakképzettség igazolását, azonban, ha valaki például, mint cipész vagy lakatos szerzett iparjogosultságot, az nyithatott órás üzletet is. Az 1922-es ipartörvény változtatott ezen a lehetetlen állapoton és ezután már az iparjogosultak csak a saját iparágukat gyakorolhatták. Míg korábban készítették és javították az órákat, a 20. században már jószerével csak eladták a legtöbbször gyárakban készült termékeket, így kereskedőkké váltak. Megélhetésük biztosítása érdekében kénytelenek voltak ékszerek értékesítésével is foglalkozni. Régi derecskei órásokról nem sokat tudunk, csak néhány nevet sikerült fellelni.
Molnárok Lapja 1913. szeptemberi számában hirdeti magát Ugrai József derecskei műórás.
1948 és 1953 között az ország összes nemesfémmel foglalkozó kisipari cégét államosították. Az ékszeripar államosítása után a volt ötvösök már csak az órás szakmában dolgozhattak. Az órákat szövetkezetekben javították és az országban kiépítették a szövetkezet szolgáltatási hálózatát, ahol javíttathatók voltak az elromlott órák. A szocializmus évtizedei során a magánszektorban maradt órásoknak sikerült a nagy állami óra-ékszer iparvállalatoktól és szövetkezetektől függetlennek maradni.
Balog Sándor órás, az 1960-70-es években dolgozott a mai Piac utca 2. szám alatt. A kis műhely már régen lebontásra került.
(Fénykép: Horváth Anna)
Varga József órás először az 1970-es évek második felében dolgozott Derecskén az Ipari Szövetkezet keretein belül. Az Akkori Szolgáltatóház (Köztársaság út 128.) adott helyet az órajavításhoz a férfifodrász üzletben. Majd később 1998-ban tért vissza Derecskére Garabuczi Sándor órásüzletébe, ahol 2008-ig dolgozott.
(Fénykép: Csukáné Garabuczi Katalin)
Garabuczi Sándor órásmester 1971-től kezdett dolgozni Derecskén, mint kisiparos. Először egy volt hentesüzlet helyiségét bérelte (ma Köztársaság út 139.), majd egy év után átköltözött a főutca egy másik üzletébe (Köztársaság út 59.). 1983-ban épített egy saját üzlethelyiséget Derecske központjában az autóbuszváró mellé, amely ma is működő üzlethelyiség. Itt dolgozott 2008-ig.
Csukáné Garabuczi Katalin órás, 2008-ban vette át Derecskén az üzletet édesapjától, ahol jelenleg is dolgozik.
Órás szakemberekre szükség van, hogy szakszerűen elvégezzék az órák javítását. Alkatrészt cserélnek, szerkezetet tisztítanak, vagy apróbb javításokat, cseréket végeznek, vagy éppen, ha szükséges elemet, szíjat cserélnek. Egy régi szerkezet is sokáig él, ha van, aki gondoskodjon róla.
P. Kiss Piroska