Derecskei Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Az 1800-as években nagy pusztításokat végeztek a nagy tűzesetek. Egészen a 19. század közepéig a tűzoltást az arra kötelezett céhek tagjai, majd mellettük az önkéntes egyesületekbe tömörült emberek végezték. A jelentős technikai fejlődéshez, a hatékonyabb, bonyolultabb, drágább tűzoltógépek tartásához és kezeléséhez azonban főfoglalkozású, hivatásos alakulatokra volt szükség. Az 1800-as évek második felében a haladó szellemű vezetők felismerték, hogy a tűz ellen csak szervezetten lehet eredményesen védekezni. Ebben a munkában úttörő szerepe volt gróf Széchenyi István fiának, Ödönnek, aki a kiegyezést követően megszervezte a Budapesti Tűzoltóságot, majd 1870-ben megalakították a Magyar Országos Tűzoltó Szövetséget. Ezt követően a vidéki városokban, falvakban sorra alakultak a tűzoltóságok.
Az alföldi települések örök veszedelme a tűz, Derecskét is gyakran fenyegette, pusztította. A település megpróbált védekezni. Az 1870-es évek elején már szegődtettek kéménytakarítót és két toronyőrt, valójában tűzőrt. 1875. február 12-én Tyll József egykori csendbiztos parancsnoklatával önkéntes tűzoltó egylet alakult. Később – nem tudni mikor – feloszlott, majd az 1892. augusztus 28-án kelt tűzrendészeti szabályrendelet után, a képviselőtestület ösztönzésére újjászerveződött. Az elöljáróság felügyelete alatt a község anyagi támogatásával működött, az 1906-ban megújított alapszabálya már ennek tényét rögzítette.
Voltak támogatók is, akik pénzbeli adományokkal segítették a Tűzoltó Egyesület munkáját. A Budapesti Hírlap 1913. szeptember 21.-én megjelent számában a következőt olvashatjuk:
„Negyedmilliós hagyomány a derecskéi tűzoltóknak. Haranghy János gazdag derecskéi földbirtokos egész életében lelkes odaadással támogatta a derecskéi önkéntes tűzoltó- egyesületet, amelynek főparancsnoka volt és halálakor egész vagyonát, közel háromnegyed millió koronát, nekik hagyományozta. A végrendeletet Haranghy János hozzátartozói perrel támadták meg, amely mintegy öt évig húzódott el. A perben Fráter Barnabás alispán közbenjárására egyezség jött létre, amely szerint a tűzoltó-egyesület 250.000 korona ellenében lemond az örökségről. A tűzoltók így is nagyszerűen jártak és bizonyos, hogy széles ez országban Derecskének lesz ezután a legjobban fölszerelt tűzoltósága minden falu között.”
Derecske története képekben, Fénnyel írt történelem c. könyv 98 p. 4/113 kép.
Szerző: Szőllősi Imréné – Rékasi Attila
A II. világháború befejeződésekor a községi és vállalati tűzoltóságok szétestek. 1946-ban belügyminiszteri rendelet alapján feloszlatták a Derecskei Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. 1948-ban létrejött az állami tűzoltóság, az ország tűzvédelmét új alapokra helyezték, a hivatásos tűzoltóságokat átszervezték, a tagokat önkéntes alapon, a szolgálati idő beszámításával tulajdonképpen átvették az állami tűzoltóságok.
Csendbiztos
Tyll József
A csendbiztos intézménye a XVIII. század első évében honosodott meg. Az 1701. május 17-én kelt királyi rendelet meghagyta, hogy az alvidéken és a tiszántúli részeken – ahol a rablások már a postai közlekedést is veszélyeztették – a bűncselekmények megakadályozásáról a földesurak gondoskodjanak. Az évszázadnyi fejlődés során, a vármegyei rendfenntartók elnevezései között, a legáltalánosabb a pandúr lett. A pandúrok irányítását, vezetését a csendbiztosok (persecutor comissárius) végezték. 1848 előtt pandúr elvileg csak nemes ember lehetett. A csendbiztosokra vonatkozó, ez irányú követelmény megszüntetését szorgalmazta az a javaslat, melyet az Igazságügyi és Közjogi Bizottság terjesztett elő az 1825-1827. évi országgyűlésnek.
A csendbiztosi szervezetnek kettő fő formája mutatható ki, mégpedig a vármegyén belüli központi vagy központosított és a járási. A központosított szervezés egy vagy több, a vármegye egészében illetékes csendbiztost, a másik a járásokban – amelyek lehettek több csendbiztosságra felosztottak – szolgáló csendbiztosokat jelölte. Alárendeltségükben voltak a pandúrok, akik lehettek lovasok és gyalogosok. A megyei csendbiztosok, általában az alispán – néha főispán – főnöksége alatt dolgoztak. A járási csendbiztosok felettesei a főszolgabírók voltak.
Bihar vármegyében a sárréti járás két részre volt osztva a kiegyezés után. A derecskei – bárándi szolgabírói szakaszban Tyll József, a b.újfalvi – mezőkeresztesi szakaszban Osváth Pál volt a csendbiztos. Mindegyik alatt 10-10 pandúr szolgált úgy, hogy minden pandúrra kettő és egynegyed négyzetmérföldön 5000 ember jutott.
Az Athenaeum nagy képes naptára 1881.
A szervezetek, a feladatok, a jogok – kötelességek szolgálati utasításokban, szabályzatokban, szabályrendeletekben kerültek megfogalmazásra. Egyes megyékben főcsendbiztos, strázsamester, pandúrkáplár, pusztázó pandúr elnevezéssel is voltak állások. A csendbiztosok, illetőleg vezetésükkel a pandúrok általános közbiztonság-védelmi feladatot láttak el, nyomoztak, vallattak, és részt vettek a büntetések végrehajtásában is. Működési területük határát kivételes esetekben léphették át, ilyennek számított az üldözés. Így maradhattak fenn olyan történetek, melyek szerint egy-egy vármegye határra úgy építettek csárdát, hogy a határvonal a terem közepén húzódott. Egyik oldalon a pandúrok, másikon a betyárok mulatoztak, jól tudva, hogy a perzekutorok „szolgálatilag” nem léphetik át a vármegye határát. (Forrás: https://hu.wikipedia.org/)
A csendőrség létesítéséig a közbiztonság fenntartására hivatott köztisztviselő a csendbiztos. A Magyar Királyi Csendőrség 1881. évi felállításával létrejött a mindenkori kormányzattól függő, egységes közbiztonsági őrtestület. A csendőrség felállításával a csendbiztosi intézmény megszűnt.
TYLL JÓZSEF az 1849. március 29- én a Bihar megye védelmére alakult önkéntes zászlóalj századosa. A nyári hadjárat idején az erdélyi seregben szolgált alakulatával. Az augusztus 6.-i nagyszebeni csatában megsebesült és fogságba esett. Hajdúböszörményben élt. 1867-ben a kiegyezés után Bihar megye Sárréti járásának csendbiztosává választották. 1867 és 1890 között a Bihar megyei Honvédegylet tagja. Tyll József honvéd-százados, Bihar megyei hivatalnok ebben az időben Derecskén élt családjával. (Forrás: Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara. Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban)
P. Kiss Piroska