Olajütés az a munkafolyamat, amellyel az olajmagvakból olajat sajtolnak, ütnek. A 2. világháború előtt az olaj sajtolását az olajütőkben végezték. Az olajütés a molnármesterség egyik ága volt. Az olajtartalmú magokat hántolás után először összezúzták, majd az így kapott magtöretet vízzel pépesítették, majd állandó kevergetés mellet megpörkölték. A masszát ezek után egy állványzatba helyezték, utána préselőlapot helyeztek rá, és a beütött ékek segítségével egyre jobban összenyomták, egészen addig, amíg a rostok között lévő olaj kicsöpögött. Az olajütés mellékterméke barnás színű, kemény anyag, amit korong alakja miatt neveztek pogácsának. Zsír- és fehérjetartalma miatt az olajpogácsa takarmány volt az állatok számára.
A falusi parasztgazdaságokban, ahol szerényebb mennyiségű olaj előállítására volt szükség, az olajütők a parasztság soraiból kerültek ki. Később a gyárak megjelenésével, a disznózsír és az ásványolaj-származékok elterjedésével egyre inkább háttérbe szorultak az olajütő műhelyek, majd a 2. világháború után hazánkban a hagyományos olajütők teljes felszámolására került sor. A szocializmusban a termelőszövetkezetek vették át a kisüzemek helyét. Ma Magyarországon nagyon sok olajsajtoló üzem létezik, a magángazdaságok kis olajprés üzemeitől a nagy üzemekig. Mióta egyre többen foglalkoznak az olaj készítésével és divat lett egészségesen élni, azóta megsokasodtak a különböző minőségű olajak.Aligha akad háztartás, ahol ne lenne kéznél egy-egy üveg napraforgóolaj, olíva-, repce- kukorica- vagy épp tökmagolaj.
(forrás:www.olajuto.hu)
A növényi olaj a népi háztartások egyik fontos alapanyaga volt, felhasználták világításra és táplálkozási célból egyaránt. Az olajütés országszerte elterjedt mesterségnek számított. Derecskén a századforduló táján volt egy motorral működő olajütő malom a Groszmann-féle gőzmalomnál. Teljesítőképessége 40-50 hektoliter volt. Derecskén kívül vonzáskörzetébe tartozott települések ide szállították a tök-, a kender-, sáfránymagot, és természetesen a napraforgó magot sajtolás céljából. Éghajlati viszonyaink kedveztek a napraforgó termesztésének, vetésterületének lassú növekedése ennek ellenére csak az 1930-as években indult meg. A napraforgót előbb inkább szegélynövényként termelték. A II. világháború alatt a termelés kötelező volt az állati zsírok hiánya miatt, illetve kellett a különböző gépek, járművek olajozására. Derecskén a kötelezően termelt napraforgó magot a termelők a piac közelében lévő magtár padlására hordták fel, innen került az olajütőbe.
Derecske helyi védett épülete, a gabonatárolónak használt un. magtár, amely a 2. világháború előtt a református egyház használtában állt. Több mint 100 éves stabil téglaépület, korához képest jó állapotú. A magtár Derecske központjában található. Az önkormányzat felújítással menti meg az épületet, így megújul a régi magtár, új funkcióhoz igazítva.
P. Kiss Piroska