Ma már természetes, hogy romlandó ételeinket hűtőszekrénybe tesszük. Amikor még nem volt fagyasztó szekrény, faluhelyen hűtés céljára természeti jeget használtak. Ezt télidőben be kellett gyűjteni, tárolni kellett a jégveremben, hogy egész nyáron kitartson. Minden falunak kötelező volt legalább egy községi jégvermet építeni. Feltétlenül árnyékos, lombos fák közötti helyre építették, hogy minél kevesebb napot, meleget kapjon. Alapját mélyen a földbe ásták, ahogyan a vermeket szokás. A jégverem teteje vastag náddal volt befedve. Ezen nem sütött át a nap. A jeget folyó vagy állóvizekről lehetett beszerezni a legkeményebb hideg téli napokon. A jégvágás nagyon kemény, fárasztó és veszélyes munka volt. A kivágott jégtömbök mérete nem volt előírásos, ez a hidegtől függött. A jégveremben szalmára rakták sorban, erre vékony szalmaréteget szórtak, hogy a tömbök egybe ne fagyjanak, így rétegezték a kivágott jeget, amíg tele nem lett a jégverem. Ezek után sok szalmával lefedték. A jégbegyűjtés fontos volt hűtési okokból. A nyári nagy melegben, a hentesbolti húsok hűtésére használták. Ez a módszer kiválóan működött, sok helyen az 1950-es évekig használták.
Derecskén is volt több jégverem. Télbe jeget vágtak Derecske határában lévő befagyott vizeknél (Német-szik, Kandia), amit aztán a jégverembe hordtak. Volt jégverem a mai Erkel Ferenc és a Rákóczi utca sarkán. A hentesek a jeget innen hordták az üzletükbe. Úgy hűtötték a húst, hogy a jégszekrény aljába rakták a jeget és fölé akasztották a húst. Voltak magántulajdonban lévő jégvermek is, a nagy Hangya Szövetkezet, illetve a Kossuth utca 4. szám alatt Benei István hentes tulajdonában.
A 20. században már ipari módszerekkel és méretekben gyártottak jeget. A jéggyár a háztartások, hűtőházak részére műjeget termelő gyár. Az ipari jéggyártás végterméke a jéghasáb volt. Ezt bádogformákban állították elő közönséges ivóvízből. A tiszta bádogformát sós vizes hűtött oldatba merítve készült a jég. A hideget az aggregát azaz a kéndioxidos, később ammóniás hűtőgép állította elő, amely először sós vizet hűtött le, ami nagy kádakban a belemerített pléhformákban lévő vízből csinálta az eladandó jeget. Amikor a forma áthűlt, kívülről langyos vízzel lemosták, és utána ki lehetett belőlük csúsztatni a jégtömböket. A jeget kilóra illetve hasábonként árulták. A háziasszony ezután nagyobb darabokra törve betette jégszekrényébe, ami egy hőszigetelt szekrény. A jégszekrénynek kis ajtaja volt, a teteje felemelhető. Ott volt a szétdarabolt jégtábla helye. A jég felolvadt, és a szekrény aljába csordogált, ahol kis csappal lehetett leengedni.
Derecske Helytörténeti Gyűjtemény
Derecskén is eltervezték a jéggyár építését, amiről a Hajdú-Bihari Napló 1961. február 8.-i
számában olvashattunk.
A jéggyár megépült és megindult a termelés. A gyártás a hagyományos technológiával folyt, a
vízzel teli vascellákat sólébe eresztették, ahol az 16-18 óra alatt jégtáblává fagyott. A jeget
lovas kocsin szállították a cukrászüzembe, boltokba, hentesüzletekben, kocsmákba. A
kiszállítást B. Lajos bácsi végezte Gazsi nevű lovával.
A kereslet és a növekvő igények miatt a jég ára is emelkedett, szükség volt a fejlesztésre,
korszerűsítésre. Erről olvashatunk a Hajdú-Bihari Napló 1966. szeptember 23.-i számában.
Nagy Lajost a Derecske és Vidéke Földművesszövetkezet főkönyvelőjét kérdezték a
bolthálózatok fejlesztéséről és azt is megtudtuk, hogy 1966-ban egy tábla jég 4 forint 50
fillérbe került.
A 70-es években rohamosan fejlődésnek indult a hűtőgépgyártás. A hűtőszekrények elterjedésével nem volt szükség tovább jégre. Így a 70-es évek elején, Derecskén is megszűnt a jég gyártása. A jéggyár épülete ma családi ház a Dózsa György és a Malom utca között.
(Fotó: Haraszti Judit)
P. Kiss Piroska