Az észak-bihari részeken így Derecskén is a szőlőművelés gazdasági szempontból nem volt számottevő, különösen a XVIII. század végéig. Ebben az időszakban kezdődik meg a szőlőskertek többségének telepítése, s alakul ki a kerti szőlőművelés, községenként egy-két szőlőskerttel. Az 1850-es években már Észak-Bihar minden községében van szőlőskert, az újabb szőlőskertek kialakulása csak a XIX. század végére a filoxéravész utáni időre tehető. A szőlő művelése a falu határában összefüggő területen történik. A szőlőskerteket a legtöbb községben a településekhez legközelebb eső határrészeken telepítették. A kertekben az egyes szőlőterületek a dűlők mentén helyezkednek el. Az észak-bihari területeken a legtöbb kertben egy dűlőút megy végig, s ennek két oldalán fekszenek a szőlőparcellák. Amelyik kertben több dűlő van, ott a dűlőket elnevezték. Az egyes szőlődarabokat több kertben két-három kisebb területre osztják. Ezeket járásoknak hívják. Az egyes járásokat keskeny út választja el. A szekérutak mellett 5-10 méter mélységben nem telepítenek szőlőt, ezeken a területeken rendszerint ide építették a pajtákat. A pajták mindig a szőlőben épültek.
(Forrás: Kántor Anita: SZŐLŐHEGYEK ÉS PAJTÁK EGYMÁSHOZ VISZO-NYÍTOTT ELHELYEZKEDÉSE ÉS KAPCSOLATA 2011.)
Pajta az Istók-kertben 2007-ben
Fotó: Szabó Sándor – facebook „Istók-kert Derecske” albumból
Derecske mezőgazdaságának jellegzetessége a dualizmus korában (1867-1918) is a szőlő a hagyma és a zöldségtermesztés volt. 1873-ban 239 kataszteri holdon termeltek szőlőt. 1 kataszteri hold = 1600 négyszögöl = 5754,64 m² =0,575464 hektár. 1875-ben a filoxéra (szőlőtetű, Amerikából származó kártevő, a szőlő gyökerén ún. gubacsokat képez, ezzel megfojtva a növényt) támadását itt sem tudták kivédeni, de újratelepítették az ellenállóbb fajtákat, sőt még növelték is a szőlőterületet. 1895-ben már 395 kataszteri holdon termeltek szőlőt. Szőlőfölddel rendelkező gazdák hegyközségekbe tömörültek. A hegyközség a magyar bortermelés szerveződésének hivatalos alapegysége, amelyet egy (vagy több) település bortermelői hoztak létre, és amely a minőségi bortermelés védelmében szabályozza és szervezi a hozzá tartozó területek termelését és kereskedelmét. A szigorú szabályok betartására a hegybíró ügyelt, a szüret és a fontosabb munkák idejét a választmány jelölte ki, a kártevés ellen csőszt fogadtak.
A szőlőművelés és a borkészítés sohase volt a derecskeiek kiemelkedő hasznot hajtó foglalkozása, inkább csak a paraszti életben megszokott társas kapcsolatok miatt volt fontos, hogy mindig legyen a háznál bor. Bárki, aki a házba betért, illett megkínálni egy pohár borral. Ez különösen kijárt a bejáró munkásoknak, cselédeknek, s elengedhetetlen tartozéka a bor mindenféle társas összejövetelnek. A derecskeiek a szőlő művelését a hegyi szőlőkben tanulták meg, így itt is az érmelléki szőlőkertkultúrát, vagyis az ott megtanult művelési, metszési, borkészítési módot alkalmazták. Kezdetben itt is nagyjából az érmelléki szőlőfajták terjedtek el, mint a bakator, a gohér, a hárslevelű és a juhfarok, majd bejöttek az amerikai szőlőfajták, az Othello, Noah, Izabella, Elvira, Delavári.
A szőlő megszabott műveleti rendje márciusban nyitás, azután a metszés, karózás, kötözés. Nyáron háromszor kapálták, közben kötözték, kacsolták, a 20. században már permetezték. A szüret itt is ünnepszámba menő társas munka volt, melyben a gazda egész háznépe, munkásai, rokonok, jó ismerősök vettek részt.
Az ősz a szüret ideje. Régen többnapos készülődés előzte meg. A családok már hetekkel a kitűzött szüret napja előtt készülődtek. A készülődés menete, meghívták a rokonokat, ismerősöket, szomszédokat. Szüret előtt a gazda előkészítette a szükséges eszközöket, a hordókat, kádakat kiforrázta, kitisztította. A hordókat a diófalevél főzetével forrázták ki. Nagyon jó volt a szú elpusztítására is. A szekérre felraktak 2-3 feneketlen hordót (kádat), amibe majd a szőlő került. Minden kertbe volt csősz, a Nagyszőlőbe négy is. A szőlőcsősz, akit egész évre fogadtak fel védte a szőlőt a lopások és a szőlőskertekbe tévedt háziállatok, illetve a seregély kártevése ellen. A gazdák a szőlő terület nagysága után fizettek csőszbért. Idegenek nem mehettek be a kapun. Szüret előtt pár héttel zárva volt a nagykapu. Az éréshez igazodva október hatodikán kinyitották a szőlőskertek kapuit és megkezdődött a szüret. A szüret nagy munka volt, de szórakozás is. Ebben a munkában mindenki részt vett. A nők feladata a vendégsereg élelmezése volt. Előző nap kalácsot sütöttek a nagy napra. Reggelire ezt ették szőlővel, ebédre pedig birkapörkölt főtt. A hordók mellé a szekérre kerültek a vödrök, a kis dézsák, kosarak amibe a szőlőt szedték és a puttonyok. A szüret napján, a család, a rokonság, az ismerősök apraja-nagyja, ünnepi hangulatban, munkához látott.
Általában a férfiak puttonyoztak. (A puttony fából készült, háton hordozható, felülnyitott, lefelé kissé keskenyedő, hosszúkás edény.) Gyűlt a vödörbe a szőlőfürt, amikor már majdnem tele lett, kiáltottak a puttonyosnak. Régen még puttonnyal hordták ki a leszedett szőlőt a szekéren lévő hordókba. Délfelé a gazdaasszony megterített a szüretelőknek és megették a finom birkapörköltet és a köleskását, utána pedig megitták a finom bort. Ebéd után újra munkába álltak. Szüretkor a cigányzenészek minden ismerőst felkerestek és két-három nótát elmuzsikáltak. Egy kis ajándék után távoztak. Gyerekeknek is volt dolguk, össze kellett gyűjteni a különböző színű, fajtájú „szép szőlőt” ami a segítők fizetsége lett. A nap végén megpakolták a szekeret, minden felkerült rá, s hazamentek a házhoz a szüretelők is. A férfiak dolga még nem ért véget, jött a szőlőtaposás majd a sajtolás vagy préselés. Ha aznap nem lett kész, másnap folytatták. A kertekben nem épültek borospincék. Szüret után csak a szőlő fedése volt, melyet Márton napig illett elvégezni. A szüret végeztével pedig megrendezték a szüreti bált.
A kert a település része, egy község, város belterületéhez közel fekvő, szőlővel, gyümölcsfával beültetett terület, amely parcellákra, illetve telkekre oszlik. A szőlőskerteket az különböztette meg a mezei földektől, hogy minden esetben árok, sövény, vagy nádkerítés, „gerággya” (a „gerággya” felhányt földből, vályogból, trágyából, gallyakból, venyigéből vagy élő sövényből álló kerítés) és deszkakerítés vette körül zárható kapukkal.
Az itt termelt boroknak főleg a filoxéra pusztítása után megnőtt az értéke. Így a 20. század elejére a régi nagy szőlőskertek mellett már szőlőskertté alakult a Csuklya, a Szélkert, a Sátorkert és a Nagy-játszó is. A szőlőskertekben ugyanolyan kertgazdaságok alakultak, mint a hagymáskertekben. De itt a kerti élet még több vigassággal járt. Szabályos pajta sorok épültek. A szőlő művelése nagy gondosságot és szakértelmet követelt, ezért a gazdaság irányításáról lemondott idős férfiak gondozták. Voltak idősebb emberek, akik a nyár jó részét a szőlőskertben töltötték, szüret idején pedig a kertek tele voltak kint háló emberekkel.
Cseréptetős pajták az Istók-kertben 2007-ben
Fotó: Szabó Sándor – facebook „Istók-kert Derecske” albumból
Derecske szőlőskertjei:
NAGYSZŐLŐ – a város legrégibb szőlőskertje a település délnyugati határán.
BÁNYA-KERT – a konyári út felé, bánya hát mellett található, a vasút osztja két részre a területet.
CSUKLYA-KERT – Kb. 50 holdnyi szántó és szőlő a város északi határán.
FORRÁS-KERT – gyümölcsös, szőlő és konyhakert a település északi határán, a Szováti úttól délre
ISTÓK-KERT – a város északi határán, a Szakarina-kert mögött az Istók-halma körül. Régi pajta sor a dűlőrendszerhez alkalmazkodva épült fel.
NAGY-JÁTSZÓKERT – a várostól délnyugatra fekszik a konyári út déli oldalán.
RÉGI SÁTOR-KERT – a Sátor kertnek a Kállóhoz közelebb eső része, 60 hold konyhakert és szőlő volt.
SZAKARINA-KERT – kb. 40 hold gyümölcsös és szőlőskert, a város északkeleti határán. 1884-től szőlőskert.
SZÉLKERT – a város nyugati szélén a kabai úton.
HAJNAL-KERT (Kolompír-kert) – kb. 40 holdnyi szőlő, gyümölcsös és konyhakert, a városközponttól keletre fekszik a vasút mellett. (Forrás: Derecske története és néprajza 1998.)
A Nagyszőlőben 2019-ben
A szőlőskertekben sokáig megállt az idő, de vége lett egy szép, békés kis világnak. A szőlőskertek sajnos lassan eltűnnek, beépülnek, vagy pusztává válnak. A szőlőskertek pajtái a népi építészet látványos emlékei voltak, sokfajta pajta állt itt, ami az idők során elpusztultak vagy nagy számban kerültek elbontásra. Hatalmas veszteség lenne, ha egyszer végleg eltűnnének. Jó lenne visszahozni a szőlőskertek régi hangulatát, az egykori derecskei hagyományos szüreti miliőt átélni.
P. Kiss Piroska